A Magyar Állami Népi Együttes „Erdély-antológiája” szerves folytatása annak a hosszú évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával kérdez rá újra és újra viszonyulásunkra a hagyományhoz, és makacs következetességgel mutat rá gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.
TÁNC
Magyar Állami Népi Együttes: Édeskeserű
szeptember 4., 6., 11., 13., 18., 20., 25., 27., 20:00
A táncköltemény az alkotók egyéni látásmódját tükrözve megpróbálja összefoglalni Erdély párját ritkítóan gazdag hagyományos tánc- és zenekultúráját. Az Édeskeserű rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal. S mindeközben választ keres az örök, mindannyiunk számára feltehető kérdésekre: Szülőföldünk (múltunk) elhagyása annak elvesztése is egyben? Maradhat-e, és ha igen, mi hátrahagyott javainkból? Mit ér a közösség összetartó erejét nélkülöző, a kultúrák zűrzavarában tébláboló ember?
Magyar Állami Népi Együttes: Hajnali Hold
szeptember 22., 19:00
A Magyar Állami Népi Együttes előadása a Kárpát-medence néphagyományait (néptánc, népköltészet, népzene) feldolgozó, a női princípiumot a figyelem középpontjába állító, a „rítusokat felemlegető” táncszínház, amely a hagyományos táncok régen elhomályosult szimbólumrendszerének, valamint az egyes mozdulattípusok és térbeli formák hajdani jelentésének felmutatására vállalkozik. Láttatni kívánja a rég elfeledett, egykori mögöttes értelmeket, a mélyebb jelentésrétegeket.
A Hajnali Hold a folklór nyelvezetéből inspirálódva szól a meghatározó női princípiumokról, a női lélekről, az ösztönök szintjéről, erről a sokszor titkos és érzéki világról. Alkalmat ad arra is, hogy a hold szemszögéből vizsgálva említést tegyen a napról, a férfi princípiumról. Felmutassa kötődésünket a múlthoz, viszonyunkat a jelenhez. Meséljen szerelemről, vágyakozásról, születésről és elmúlásról, a hétköznapokról éppúgy, mint az ünnepek profán vagy szakrális rituáléiról.
KONCERT
A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje
szeptember 26., 15:00
Dél-után sorozat
ISMERETTERJESZTÉS
Előadások és kézműves foglalkozások a kiállításokhoz kapcsolódva
Helyszín: Magyar Népi Iparművészeti Múzeum (1011 Budapest, Fő u 6.)
Belépő: múzeumi belépőjegy
Kézműves foglalkozás szövőszékkel
Családi program a Megszövettem kenderkémet című kiállításhoz kapcsolódva
szeptember 12., 15 óra
Báder Miklósné: Örökségünk
Előadás felnőtteknek a Megszövettem kenderkémet című kiállításhoz kapcsolódva
szeptember 26., 17 óra
HHBK klubest
szeptember 11., 18 óra
A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület klubestjein előadásokat, filmvetítéseket, vitaesteket szervez. Az estekre olyan előadókat hívunk meg, akik a népi kultúra vagy a társtudományok kiemelt szakemberei.
Kapcsolat: Hont Angéla, 225-6078, hhbk@hagyomanyokhaza.hu
EGYÉB:
Nyílt Hét, Kulturális Örökség Napjai
Szeptember 10–16.
A Nyílt Héten szeretnénk megmutatni, milyen sokszínű munka folyik az év 365 napján a Hagyományok Házában. Ennek szellemében nyílt próbát tart a Magyar Állami Népi Együttes (szeptember 10., 13., 11 óra), amelynek jelmeztárába, a színpad mögött zajló életébe is betekinthetnek az érdeklődők (szeptember 10., 13., 14 óra). Múzeumpedagógiai foglalkozással, raktárbejárással, tárlatvezetéssel várja a látogatókat egész héten ingyenesen a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum (szeptember 11., 13., 11 és 16 óra). Beszélgetünk az idén 40 éves táncházmozgalomról (szeptember 12.), nyílt napot tartunk a házban zajló iskolai és gyerekprogramokról, képzésekről pedagógusoknak (szeptember 14.), táncvásárt a néptánc oktatása iránt érdeklődőknek (szeptember 15.).
A hét során lehetőség lesz népművészeti tárgyak csereberéjére is. A nyílt hetet a Kulturális Örökség Napjai keretében megrendezett Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű programhoz csatlakozva zárjuk: szombaton építészek segítségével mutatjuk be a Vigadó épületét és a házban működő intézményeket (11 és 15 órakor), kézműves és kiadványvásárral, kvízjátékokkal, a Martin Médiatár tevékenységének bemutatásával várjuk az érdeklődőket. Vasárnap három alkalommal (11, 14 és 17 órakor) vezetjük körbe a látogatókat az épületben.
KIÁLLÍTÁSOK
Ifjú mesterek remekei. A Népművészet Ifjú Mestere pályázat kiállítása
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítóterme (I., Budapest, Szilágyi D. tér 6.)
Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 9:00–16:00, pénteken 9:00–13:00
2012. augusztus 16. – 2012. szeptember 21.
Népi játékok ma – Kiállítás a Hagyományok Háza népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam vizsgamunkáiból
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítóterme (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.)
Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 9:00–16:00, pénteken 9:00–13:00
2012. szeptember 27. – 2012. november 4.
Megszövettem kenderkémet. A hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület gyűjteményes kiállítása
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum (1011 Budapest, Fő u 6.)
Nyitva tartás: Kedd–szombat 10.00–18.00
2012. szeptember 7. – október 27.
Népi iparművészetünk elmúlt 50 éve: „Alkotók – tárgyak – folyamatok”
A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum állandó kiállítása
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum (1011 Budapest, Fő u 6.)
Nyitva tartás: Kedd–szombat 10.00–18.00
A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum állandó kiállítása átfogó képet nyújt arról, milyen alkotások születtek az elmúlt ötven évben a fával, kerámiával, textillel, vesszővel, gyékénnyel, nemezzel, bőrrel vagy épp tojással, gyöngyökkel dolgozó népi iparművészek keze alatt. A tárlaton többek között kiderül, milyen remekműveket faragtak a pásztorok ötven éve, látható az a szőnyeg, amely az első táncházak falán lógott a hetvenes években, de az is bebizonyosodik, hogy egy „népi” edénykészlet nagyszerűen megállja helyét napjaink étkezőjében is.
A hagyománynak komoly szerepe van a múlthoz, a lakóhelyhez, az emberi közösséghez kötődő történelmi tudat kialakításában, ugyanakkor a nemzetek közötti toleranciára, egymás kultúrájának megbecsülésére, megismerésére is nevel, hiszen napjainkra egyre többet merít más népek kultúrájából is. A kiállítás tisztelegni kíván a minősített és a minősítést megszerezni kívánó, valamint csupán az alkotás, az értelmes és esztétikus, hagyományokat tisztelő és életben tartó alkotók előtt, és sok érdekességgel várja mindazokat, akiket érdekel, milyen utakon jártak régen és járnak ma a népi iparművészek.
A táncház világa írásokban, képekben
Kiállítás a negyvenéves táncházmozgalom tiszteletére
Hagyományok Háza, emeleti aula (I., Corvin tér 8.)
Március 30 – december 31.
A jubileum apropóján dokumentumok, fotók, valamint mozgóképek segítségével elevenítjük fel a táncházmozgalom előzményeit (mint például a Gyöngyös Bokréta), mutatjuk meg a vele párhuzamosan létező európai és amerikai folklórmozgalmakat (mint a hippimozgalom), a szomszédos országok és távolabbi népek magyar táncházait, meséljük el a táncháztalálkozók történetét. A tablók mellett monitorok is helyet kapnak a kiállításban, amelyeken az érdeklődők a mozgalommal kapcsolatos filmeket láthatnak zenészekről, táncosokról, a népi kézművesség alkotásairól és mestereiről, táncháztáborokról.
Hagyományok Háza
1011 Budapest, Corvin tér 8.
(az eltérő helyszínt külön jelezzük!)
Jegyinformáció: 225-6056, jegy@hagyomanyokhaza.hu