MOK e-Hírlevél
A MOK e-Hírlevele

A Magyar Orvosi Kamara e-Hírlevele az aktualitásoknak megfelelően kiküldött kör E-mail, mely a legfrissebb és legfontosabb szakmai híreket, valamint események, rendezvények információit is eljuttatja a MOK tagjai számára.
szeptember
  • H
  • K
  • S
  • C
  • P
  • S
  • V

 

 
Küldöttközgyűlés
 

2006. évi XCVII. törvény az egészségügyben működő szakmai kamarákról


(kivonat)



4.§ (2) A küldöttközgyűlés tagjai:

a) az alapszabály szerint 4 évre, titkos szavazással választott küldöttek, szavazati joggal,

b) a szakmai kamara országos elnökségének (a továbbiakban: országos elnökség) tagjai, tanácskozási joggal,

c) a szakmai kamara országos etikai bizottságának, országos felügyelőbizottságának, valamint az alapszabály szerint létrehozott más, országos állandó bizottságok elnökei, továbbá az etikai kollégium elnöke, tanácskozási joggal.

(3) A küldöttközgyűlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal össze kell hívni. Az alapszabály rendelkezhet a küldöttközgyűlés gyakoribb összehívásáról, valamint meghatározhatja a kötelező összehívás további eseteit is.

(4) A küldöttközgyűlés határozatképes, ha a küldöttek több, mint fele jelen van. A küldöttközgyűlésben időközben megüresedett küldötti helyek betöltésére, illetőleg a határozatképtelenség esetén követendő eljárásra az alapszabály rendelkezései irányadóak.

(5) A küldöttközgyűlés a határozatait a szavazásra jogosult jelenlévők többségének egyetértő szavazatával hozza. Az alapszabály elfogadásához és módosításához a szavazásra jogosult jelenlévők 2/3-ának egyetértő szavazata szükséges.

5. § A küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe nem tartozó, törvényben, valamint az alapszabályban meghatározott feladatok ellátására a küldöttközgyűlés országos ügyintéző szerveket és tisztségviselőket választ.

 Országos Küldöttközgyűlés
Nagyításhoz kattintson a képre



Dokumentum címe és megtekintése
(új ablakban: a kis ikonra kattintva,
ezen az oldalon: a nevére kattintva)
 
Típusa
(a file kiterjesztése)
 
Publikálás dátuma
 
Méret / Letöltési idő (56.6K)
Publikus dokumentumok
 Az OKGY kiegészített határozata az egészségügy jövőképéről 
doc
 2010.02.05. 0,027 Mb / 0:04
Dokumentumok regisztrált MOK-tagok számára
 Országos Küldöttközgyűlés 2009. december 5.  
doc
 2010.02.05. 0,103 Mb / 0:15
 „A hallgatás az írástudók árulása”  
doc
 2009.02.10. 0,09 Mb / 0:13
 A MOK Küldöttközgyűlésének megállapítása: Kivéreztetett egészségügy  
pdf
 2007.06.02. 0,194 Mb / 0:29
 Az Országos Küldöttközgyűlés megválasztotta az Elnökség tagjait. Szolgálat és szolgáltatás: ez az üzenet és ez a jövő  
pdf
 2007.04.10. 0,486 Mb / 1:12
 A Küldöttközgyűlés 2005. december 3-ai határozata  
pdf
 2005.12.03. 0,163 Mb / 0:24
 Beszámoló a Küldöttközgyűlés 2006. december 2-i üléséről: Volt kamara – lesz kamara  
pdf
 2005.12.02. 0,506 Mb / 1:15
 A 2003. augusztus 16-ai Küldöttközgyűlés felkéri a miniszterelnököt  
pdf
 2003.07.28. 0,211 Mb / 0:31
 A 2001. december 8-i Küldöttközgyűlés állásfoglalása  
pdf
 2001.12.08. 0,17 Mb / 0:25